Gazda emberem (alattvalóm) ma papírokkal volt elfoglalva, és fontosnak érezte. Pfff. Egyet értettem vele, mindre ráfeküdtem, vagy átsétáltam, vagy bundát tisztítottam rajta. Szerintetek értékelte? Csöppet sem. Morgolódott, kihúzta alólam, és áájjjj ájjj cica neeee máááár lexémákat ismételgetett. Tolle mester gyenge kezdő a Most-ban. Én vagyok a Ma én vagyok a Minden, mert én vagyok a Cicaság. Bármi, ami ennél kevesebb hiányérzetet, szenvedést, megvonási tüneteket okoz. Nyugodjunk le. Itt vagyok, vigyázok Rád gazdi. Bárhogyan is ellenkezel.
A maximalizmus rendben, ha az én simogatásom a cél, vagy a kedvenc ételeim. Ha a gazdi elfárad a cicus számára veszít időt, teret. Gazdi szedd össze magadat, nem kell edzésre vinned, sem felvételire, sem sehová, az orvost MOST felejtsd el. CSAK egy cicád van, birkózz meg a feladattal. Tedd jól. MI emberek tudjuk? Megtesszük? Tényleg szeretjük? Meg tudnánk tenni, hogy ma szeretjük? Játszunk vele? Együtt vagyunk? Ha a Vogonok 1 hét múlva mindent törölnek, mit tennénk meg abban az ajándék hétben? Miért nem lehet így élni? Ennyi szeretettel?