Kérdezem kedves embertársaimat, amikor félelmeinket végig gondoljuk, újra és újra, és újra, most tényleg, nem kellene helyette másra gondolnunk?
Amíg arra gondoltam, katonásan, hogy NEM,NEM,NEM addig úgy is történt.
Biztosan elég másokat hibáztatni, vagy mi is tehetünk mást, máshogyan?
Cica & Nyuszkó. 3 nap. A nyúl nyitott ráccsal a konyhában, leválasztva a többi helyiségtől, szerintem. Főzök, és mosolygok rajtuk. (leosztás: konyha, előszoba, szoba, másik szoba szíj telek kinézetben)
Mire megkavartam a főzeléket, a nyúl átugrott a kordonon, cica beugrott a kordonba, mosolyogtam. Hát kérem, aki látott már nyulat ugrás közben kűrt bemutatni, és parkettán hosszan megcsúszni, nem bírja ki nevetés nélkül. Főleg, hogy cicának mondtam kapd el, ezt ismeri, velem buzgón gyakorolja. Eliramodott, no ahogy nyúl körzetbe ért megrettent, és megcsúszott, kipörgött a futómű, és elindulni vélt az ellenkező irányba télisport jelleggel. Kiszavaztam, a nyúl is. Cica a nyulat. Hárman kezdtünk figyelni egymásra total recall módon. Nyúl a lakást annektálta, cica védte, én a vezetékeket óvtam nyúlilag. A nyúl, mint jeleztem nem játék, megtalálja mivel bosszantson fel mindkettőnket, nem mi győztünk. Sokat nevettem, a lakók kevésbé. Cica kezdett bele jönni a játékba.
Aztán eljött nyúl apukája, és elvitte. Nekem hiányzik, cica is gyanús.
