Cica Kitty 3 éves lesz júniusban. Soha nem ugrott fel a konyha pultra, ez volt a rend. Ezt szokta meg, ott szeletelek, tálalok, tehát nem. Tudom ez szokatlan lehet cicától, de nem az, van rangsor, szigorú voltam, és elfogadta. Pár napja elkezdtem onnan elpakolni, felugrik és, jaj ne maradjon ott kés, vagy tányér, megvágja magát, leveri, és megsérül. Hópihe színű gondolat detektor annyit dekódolt, cica felugrik. Folytatás: ült, ráutaló magatartással ugráshoz készült, és közben nyávogott, ez a megpuhítás része, és egyben kinyilatkoztató kommunikációs kérés. Annyira nevetnem kellett, hogy így elárultam magamat, és én adtam az ötletet, hagytam felugrani.
Kérdezem kedves embertársaimat, amikor félelmeinket végig gondoljuk, újra és újra, és újra, most tényleg, nem kellene helyette másra gondolnunk?
Amíg arra gondoltam, katonásan, hogy NEM,NEM,NEM addig úgy is történt.
Biztosan elég másokat hibáztatni, vagy mi is tehetünk mást, máshogyan?

Cica & Nyuszkó. 3 nap. A nyúl nyitott ráccsal a konyhában, leválasztva a többi helyiségtől, szerintem. Főzök, és mosolygok rajtuk. (leosztás: konyha, előszoba, szoba, másik szoba szíj telek kinézetben)
Mire megkavartam a főzeléket, a nyúl átugrott a kordonon, cica beugrott a kordonba, mosolyogtam. Hát kérem, aki látott már nyulat ugrás közben kűrt bemutatni, és parkettán hosszan megcsúszni, nem bírja ki nevetés nélkül. Főleg, hogy cicának mondtam kapd el, ezt ismeri, velem buzgón gyakorolja. Eliramodott, no ahogy nyúl körzetbe ért megrettent, és megcsúszott, kipörgött a futómű, és elindulni vélt az ellenkező irányba télisport jelleggel. Kiszavaztam, a nyúl is. Cica a nyulat. Hárman kezdtünk figyelni egymásra total recall módon. Nyúl a lakást annektálta, cica védte, én a vezetékeket óvtam nyúlilag. A nyúl, mint jeleztem nem játék, megtalálja mivel bosszantson fel mindkettőnket, nem mi győztünk. Sokat nevettem, a lakók kevésbé. Cica kezdett bele jönni a játékba.
Aztán eljött nyúl apukája, és elvitte. Nekem hiányzik, cica is gyanús.